 A Bakafogda Music Pub egy egyedülálló szórakozóhely Dunaújvárosban, a Duna-Fitt Sportcentrum pincéjében, a buszpályaudvartól 100 méterre. Koncertteremmel, két bárpulttal, bowlinggal, csocsóval, biliárddal és hétvégenként fergeteges hangulatú bulikkal várunk mindenkit.
Pubunk neve onnan ered, amikor épületünk még laktanyaként funkcionált. A katonai kiképzőhely pincéjében egy fogda volt található, ahol az éppen renitens katonák töltötték pihenőidejüket. A katonák egymás között ezt a helyet csak úgy hívták, bakafogda! Ide került miden olyan "kopasz", aki éppenséggel nem tudta, illetve nem akarta betartani az aktuális rendszabályokat.
Az Ő emlékükre neveztük el klubunkat Bakafogda Music Pub-nak.
Koncertjeink Élő koncerttel várjuk kedves vendégeinket. A koncertek alatt gyergyafényes asztaloknál probálunk romantikus hangulatot teremteni, közben lehetőség van vacsorázni, koktélozni, énekelni a zenekarral és természetesen táncolni. Fellépőink között mondhatjuk: Tóth Vera és a Szupersztárok, Takács Tamás Blues Band, Török Ádám és a Mini, Dirty Dance Rock Band zenekarokat. A koncertek után Dj zenél nekünk a múlt és napjaink nagy slágereiből hajnalig.
Bulijaink Minden pénteken és szombaton este 22:00-tól várjuk a disco szerelmeseit. Péntekenként sláger és funky party, szombatonként retro, sláger, funky, latin zenéket játszanak DJ-ink a táncparkettre. Bulijainkat programokkal színezzük hogy még emelkedettebbé tegyük a hangulatot: chipandale show, női szépségverseny, mr bakafogda választás, topless show, italaakciók, hölgyeknek ajándék koktél, szülinaposoknak ajándék pezsgő.
Bowling, csocsó, biliárd
Tripla négyes! 4 pályás bowling, 4 biliárd versenyasztal, 4 verseny csocsóasztal. Évzárókhoz, baráti összejövetelekhez, lány és legénybúcsúkhoz, születés és névnapokhoz, rendezvényekhez, versenyekhez ideális és változatosabb kikapcsolódást biztosít.
|